.


Custom Search


PIHENÉSHEZ




A Magyar falvak szerelmeseként, nehezen tudnám e sorokat más ajánlattal kezdeni, mint az eldugott kicsiny Magyar falvakra felhívó, invitáló üzenettel. Üzenet, mert sokan már, csak a városi kis padokon ülve, sokszor könyvekből olvasva, filmen látva fedezik fel a falvakat, nem pedig a maga valójában, útnak indulva a nagyvilágban.

Nem kis szerepe van ebben, az anyagi bizonytalanságnak, a szűkös-dolgos hétköznapok után, a hétvége pihenő idejében, inkább otthonába bezárkózó létnek, mert a legkisebb kirándulás is anyagi terhekkel jár. De! Édes teherként éli meg az, aki a várost elhagyva, legalább egy-egy hétvégére kiruccan egy talpalatnyi földecskét birtokba venni, a vidék, a puszta boldogságát megélni. Sok-sok éve már, hogy fiatal lányként, amíg mások szórakozni, mulatni mentek, addig nekem Istenadta átkom volt birkózni bajommal, az ízületi gyulladással.
 
Hozzátartozott az a tortúra is, amikor is Hévíz gyógyító vízére gondolva ábrándokkal, reményekkel telve, nekiindultam a nagyvilágnak, hogy bajomra gyógyírt leljek.
A füstös pesti utcák, még a külvárosban is terjengő szmogja után, a döcögő vonat lassan-lassan elhagyta a város porát, és látszani kezdtek a falvak. A tisztább égbolt, a hajnali pirkadatkor már jókedvűen ébredő emberek hangulata, megfogja azt, aki ilyenkor találkozik, a mindennapjait falun élő emberekkel. Persze, mint lenni szokott, a falun élő ember városra vágyik, a városi meg falura. Így volt ez hát mindig is, és így lesz ezután is.

Csak, hogy ez a vágyakozás életem ezen időszakában olyan fokot ért el a szívemben, hogy a sokadik Hévízi jövés menés eredménye az lett, hogy magam is úgy döntöttem, vissza falura.
Vissza, mondom, mert hát egyikünk őse sem úgy született, hogy a pesti aszfalton sétált volna föl s alá, arról nem is beszélve, hogy volt, hol is nem volt, amikor még bizony mocsár, s erdős rengeteg feküdt kis fővárosunk helyén.

Na ezért is érzem én a vissza szó létjogosultságát, főleg amikor a fővárosból elszármazottként, a sokszor pökhendi városi emberi viselkedést megérteni sem tudom. Remélem, egyszer azt írhatom e sorok után, hogy valamely barátunk mérhetetlenül elkeseredett, mert nem talált egyetlen eladó házat sem, ahol legalább hétvégén, vagy szabadsága idején kiélvezhetné a kiskert örömeit, a boltba ballagó nénikék beszélgető invitálását, a kóstolja meg szomszéd reggeli pálinka ízét.
Remélem, mondom, mert most még inkább az elkeseredés hajtja el faluról az ott élőket, a városi jobb lét reményében.

Azért nem adom fel, és akit csak lehet, arra invitálok, hogy üljön fel a vonatra, vagy üljön be autójába, és fedezze fel a Magyar falvakat, az eldugott zegzugos kis utcácskákat, a mező, a föld illatát, a hajnalban bégető bárányok hangját, őseink otthonát. Higgye el, ÉRDEMES.




Custom Search












.








Copyright © 2008 Marigizel
Adatvédelmi Nyilatkozat - Felhasználói feltételek